Március 15.-e van, az 1848-as szabadságharc ünnepe. 🇭🇺
Már a suliban is kívülről fújtuk a forradalom helyszíneit és eseményeit.
De biztos hogy mindent jó tudunk?
Szokásunkhoz híven, erre az ünnepre is kicsit másképp emlékezünk.
Érdekességek, amik kimaradtak a történelemkönyvekből ...
1. Az első magyar kokárdát Petőfi felesége Szendrey Júlia saját maga készítette férje részére, a francia forradalmárok példáját követve.
A színei kívülről indultak, így igazából ez a sorrend sem mondható hibásnak, hiszen ilyen volt az eredeti. A forradalmárok többsége egyébként ilyen kokárdát viselt, tehát egyáltalán nem követünk el bűnt, ha mi is követjük példájukat, ilyen „helytelen” kokárdával emlékezzünk hőseinkre.
Az eredetileg a francia forradalom idején elterjedt jelkép magyar változata oly népszerű lett, hogy Pesten három nappal később már egy darabot sem lehetett kapni belőle.
2. “Rajta magyar, hí a haza!”
Petőfi eredetleg így írta meg a Nemzeti dal-t. A legenda szerint Szikra Ferenc (uradalmi számvevő) hívta fel a figyelmet arra, hogy “Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”
3. Petőfi több helyen elszavalta versét, azonban egy helyen biztos nem: a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.
Itt valószínűleg csak egy beszédet mondott, melynek sorai nem maradtak meg.
4. Tehenek a Nemzeti Múzeum kertjében.
A Nemzeti Múzeumnál zajló ünnepi hangulatot tehenek zavarták meg. A vásárosok errefelé hajtották állataikat a József-napi vásárra, és mivel a múzeum kerítése még csak félig épült fel, a tehenek bementek a kertbe is.
5. A márciusi ifjak március 15-én reggel a Pilvax Kávéházból indították útjára a forradalmat– legalábbis ez áll minden történelemkönyvben. Az igazság azonban az, hogy a Fillinger János tulajdonában álló kávéházat a forradalom idején Fillinger néven emlegették.
A helyet azóta jelentősen átépítették, de egy táblával még mindig jelzik, hogy milyen fontos események történtek itt egykor.
6. Nyomdai izgalmak
A magyarok követeléseit tartalmazó 12 pontot a Landerer és Heckenast nyomdába vitték kinyomtatni a felkelők. Akkoriban minden sajtóterméket csak akkor nyomtathatták ki a nyomdászok, ha szerepelt rajta a cenzori bélyegző. Amikor Landerer Lajos, a nyomdatulajdonos a szabályoknak megfelelően megkérte a felkelőktől, hogy mutassák meg a cenzori bélyegzőt a nyomtatandó anyagokon a forradalmárok természetesen nem tudtak ilyen pecsétet megmutatni. Megsúgta a felkelőknek, ha lefoglalják az egyik nyomdagépet, ki tudják nyomtatni a 12 pontot. Hogy a színjáték tökéletes legyen, Landerert a kérésére bezárták a saját irodájába.
Állítólag Landerer császári besúgó volt, mint sok más nyomdásztársa. Így bebiztosította magát arra az esetre is, ha a forradalom győz, s arra is, ha a császáriak.
Később egyértelműen a forradalom és szabadságharc oldalára állt, nála nyomtatták a híres Kossuth-bankókat is, ezért végül bujdosnia kellett a szabadságharc leverése után.
7. Táncsics valós szöktetése.
Várbéli un. Táncsics-börtön udvari melléképületben Táncsics soha nem ült, mert úri fogoly volt, neki utcai szoba járt. Az ablaka viszont jó magasan be volt deszkázva.
A forradalom napján csak a rácstalan szoba deszkáit kellett kifeszegetni és az ablakon keresztül kiszabadított foglyot már hintó várta és a szállására vitte.
Táncsics a szállásán úgy elaludt, hogy senki nem bírta felébreszteni őt, és a Nemzeti Színházban az ő tiszteletére adott Bánk Bán előadásról le is maradt.
Helyette Jókai szólalt fel.
És ha még van kedved olvasni ... érdemes!
Szendreyt és Petőfit ‘a Sors is egymásnak teremtette’
Szendrey Júlia, a legidősebb gyermek, 1828. december 29-én született, 1829. január 1-jén keresztelték meg. Petőfi Sándor 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó született, őt is január 1-jén keresztelték meg.
Szendrey Júlia, a legidősebb gyermek, a Szerdahelyi Pál adminisztrátori beiktatása tiszteletére rendezett megyebál előtt, 1846. szeptember 6-án látta először az akkor már országszerte ismert költőt, Petőfi Sándort, Nagykárolyban. Szendrey Júlia huszonkét évvel később, ugyanezen a napon, 1868. szeptember 6-án hunyt el a fővárosban, a Zerge utcában.
Szendrey Júlia Petőfi utáni élete
Szendrey Júlia, a legidősebb Szendrey gyermek 1849. július 20-án, Tordán látta utoljára férjét, Petőfi Sándort. A költő utóbb még két levelet írt asszonyának, majd a poéta halálhírét keltették.
Júlia nem törődött bele, hogy férje meghalt, uralkodói külön engedéllyel kutathatott Kolozsvárott, Székelykeresztúron és Udvarhelyen, majd a segesvári csatatéren is.
Később abban reménykedett, hogy Bem talán mégis csak magával vitte Petőfit Törökországba, s a költő most ott bujdosik, álnéven.
Júlia személyesen kereste fel Haynaut, aki útlevelet ígért neki azzal a feltétellel, hogy majd jelentéseket küld a forradalmi emigrációról, Bécsbe. Júlia felháborodottan utasította vissza a felkérést.
Franz von Lichtenstein herceg, Haynau helyettese, előzékenyen felajánlotta segítségét. Az „emberségesebb” helyettes azonban jóval gonoszabb volt Haynaunál. Nemsokára minden személyes iratát elvette a szerencsétlen asszonynak, s megfenyegette, hogy kiutasítja az országból mint a lázadó rebellis költő hozzátartozóját.
Természetesen, ha Júlia elfogadja közeledését, akkor minden formaságtól eltekint, akár Bécsbe is költözhetnének, ahol egy kis palotát vásárolna „a nemzet özvegyének” (aki ekkor mindössze húsz éves volt…)
Ebben a helyzetben fogadta el Horvát Árpád történetíró házassági ajánlatát, aki ezekben a sorspróbáló időkben talán egyedül állt ki mellette.
Horvát Árpádné, Szendrey Júlia pesti polgár asszonnyá vált, s mentesült mindenféle „közigazgatási hercehurcától.
Horvát Árpád és Szendrey Júlia esküvőjét 1850. július 21-én, a legnagyobb titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával tartották meg, a lipótvárosi plébánián. Az eskető pap Szántófy Antal volt. Ő volt az a derék hazafi, aki titokban eltemette gr. Batthyány Lajost, s titokban átvitette új, Kerepesi úti sírjába, Kisfaludy Károlyt is. Szántófy Petőfi halálát bizonyító iratot kért az özvegytől, s miután ezt megkapta, Szendrey Júliát mint hajadont jegyezte be az anyakönyvbe…
Horvát Árpádné Szendrey Júlia újabb házassága azonban nem sikerült.
A professzornak igen rossz híre volt: kicsapongó, féktelen nemi vágyú ember volt, aki állandóan zaklatta feleségét, de rendszeresen járta a bordélyházakat is. Júlia súlyosan megbetegedett, nemsokára méhnyakrákot diagnosztizáltak testében.
Miután szeretett húga, Gyulai Pál felesége, Marika, 1866 szeptemberében, kolerában meghalt, úgy döntött, hogy elköltözik egyetemi tanár férjétől.
Édesapjának beszámolt szenvedésekkel teli, tragikus házasságáról. A nagy család úgy döntött, hogy támogatja a szerencsétlen asszony kérését: Szendrey Ignác 1867 nyarán lakást vásárolt egyetlen, még élő gyermekének, a Zerge utcában (ma: Horánszky utca). Szendrey Júlia ott élte utolsó hónapjait, a nagybeteg asszonyt közeli jóbarátja, Tóth József gondozta.